SZT logo2009-ben talán az utolsó órában újjáalakult a régi 1964-ig működő Székely Kör, Budajenő –Telki Székely Társulat néven. 1945-46-ban Budajenőre és Telkire Gyergyóditróból és Gyergyóremetéről érkező székelyek magukkal hozták szép erdélyi magyar nyelv ízét, távoli múltból eredő népszokásaikat, székely hagyományaikat, népdalaikat, táncaikat.SZT_kep10 évvel ezelőtt a Székely betlehemes bemutatásával kezdődött feléledésünk. A társulat tagjai fáradságot és időt nem kímélve szívvel, lélekkel próbáltak és táncokat tanultak be. Nagy segítség számunkra, hogy olyan képzett emberek állnak mögöttünk, mint Dalosné Kovács Györgyi, aki a táncokat tanítja be.

Az együtt töltött idő, olyan közösségé kovácsolt bennünket, amire a mai világban egyre nagyobb szükség van. A sok próba, gyakorlás meghozta gyümölcsét. Társulatunk, már három darabbal is büszkélkedhet. Az első, a 2010 tavaszán bemutatott az Egy este a fonóban című. A második a Törökbúza bontás, amit 2011 májusába vittünk színpadra. Ez év tavaszán pedig, az Adjon Isten jó estét című darabot mutattuk be. Ezen kívül, 2010 óta minden évben megrendezzük, illetve felélesztettük a régi székely farsang temetés hagyományát.

A három darabbal, Buda környéki települések programjait színesítjük, és Gyergyóditróba is ellátogattunk, ahol nagy sikert arattunk előadásainkkal.

Ezért úgy érezzük, tovább kell folytatnunk munkánkat.

Továbbra is az a célunk hogy régi hagyományainkat megőrizzük, ápoljuk és a fiatalabb generációra továbbörökítsük.

Szabó Attila
Budajenő-Telki Székely Társulat elnöke

 

ingatlanhirdetes

Lap teteje