Kedves Budajenőiek! Három hónapja kezdtem meg a munkámat, melyhez bizalmat kaptam Önöktől, hogy vezessem Budajenőt. Vitathatatlanul mozgalmas és dolgos hónapok állnak mögöttem és a munkatársaim mögött.
Rendezvényeinkkel megkezdtük a közösség építését és ezt a pezsgő, élettel teli kezdést szeretném tovább vinni az idei évre is. November hónapban volt civil- és vállalkozói fórum, közmeghallgatás. Ezeken az eseményeket megismerhettük egymást a helyi szervezetekkel, vállalkozásokkal és lakosokkal, és ezen felül értékes kapcsolatokat alakítottunk ki nem csupán az önkormányzat és a cégek képviselői, hanem a jelenlévők is egymás között. Decemberben becsatlakoztunk és kiegészítettük önkormányzati szinten a már meglévő rendezvényeket: jött a mikulás, volt adventi vásár, gyertyagyújtás, betlehemes. Idénre a terveim között szerepel egy adventi rendezvénysorozat is. Januárban már túl vagyunk egy teltházas színházi előadáson és készülünk a „falu disznótora” eseményre, valamint a farsangi időszakra.
Polgármesterként tartom magam az ígéretemhez, hogy mindent megtegyek Budajenő rendezettsége és fejlődése érdekében. Az elmúlt időszakban a legtöbb bejelentés az utak állapotával, annak hiányával, illetve a közlekedés biztonságával kapcsolatban érkezett hozzánk. Ennek rendezése érdekében a testület elé vittem az ügyet és megszületett a döntés, hogy a közlekedésbiztonság növelése érdekében egy a közlekedésbiztonság javítását célzó koncepció kidolgozására szakembert kérünk fel. Január 10-én megtörtént az első beszélgetés, és a kritikus pontok ismertetése a szakemberekkel. Ők az írásos felvetéseink alapján felmérik a közlekedési jelzőtáblák állapotát, javaslatot tesznek újak kihelyezéséről, valamint kidolgozzák a lehetséges forgalomlassító eszközök kihelyezésének tervét is.
Kényelmes ügyintézés, aktív kommunikáció
Folyamatban van egy új, modern, funkciójában és tartalmában is minden igényt kielégítő honlap elkészítése, melynek a kivitelezését a Budaprox Kft. pro bono vállalta Budajenő részére. Az új honlap részletesen fogja tartalmazni az Önkormányzat és Hivatal tevékenységét ügyleírásokkal, formanyomtatványokkal együtt, és rendszeresen frissíteni fogjuk a híreket is.
Örömmel vettem, és mindenkinek köszönöm, hogy az újonnan létrejött Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címet ennyire aktívan használják. A bejelentéseik által gördülékenyebbé vált a kommunikáció és gyorsabbá az ügyintézés. Nagy segítség ez számunkra, és az Önök által tapasztalt problémákat igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten kezelni.
Megújult Budajenő arculata és ezzel együtt a Kisbíró újság is. Nem csak kinézetében, hanem tartalmában is igyekszünk frissíteni, újítani. Az októberben létrejött Budajenő Önkormányzat Facebook csoportban tájékoztatjuk a lakosságot a történésekről, határidőkről, tudnivalókról. A legfontosabb tudnivalókat pedig nyomtatott formában is eljuttatjuk minden háztartásba.
Pénzügyi egyensúly
Felelős gazdálkodásba kezdtünk, melynek eredményeképpen jelentősen csökkentettük a 130 milliós kintlévőség összegét. Egy hónap alatt több millió forint adótartozást sikerült behajtanunk a fizetési felszólítások hatására. Tovább folytatjuk a kintlévőségek kezelését, így reméljük, hogy sikerül tovább csökkenteni a tartozásállomány összegét.
Csökkentettük a rezsiköltségeinket
Több területen felmértük, hogy hogyan lehet a költségeket optimalizálni. Az elkészült belső auditok eredményeit felhasználva változtattunk a berögzült szokásokon, gyakorlatokon, ezáltal jelentősen csökkentek a kiadásaink.
Valamennyi intézményünkben perlátor berendezést szereltünk a csapokra. Ezekkel a berendezésekkel csökkentjük a vízfogyasztást, mely hatással lesz a víz és csatornahasználat díjára. Összesen 66 darab áramlásszabályozót kaptunk ingyen, mellyel elsősorban az óvoda vízfelhasználásánál várunk jelentős csökkenést.
Rend a településen
A gondnokság a megszokott területek tisztántartásán kívül decemberben az árkokat is kitakarította. Szeretném rendszeressé tenni falu szerte a közösségi szemétszedést. Ha enyhül kicsit a téli hideg meghirdetjük az ide első alkalmat. Ezzel párhuzamosan elkezdjük bővíteni a közterületi hulladékgyűjtő kukák, illetve kutyapiszok gyűjtő edények számát egész Budajenő területén. Mire ezt a cikket olvassák, addigra már az ingyenes szelektív hulladékgyűjtő edények is eljutottak minden családhoz.
Faludíszítés
Már októberben elkezdtük színesíti a falut a dekorációkkal, közösségi összefogással. Karácsonyra is igyekeztünk egy kicsit hangulatosabbá tenni a települést, nem lesz ez másképp a jövőben sem. A legnagyobb öröm volt látni, hogy település szerte sokan csatlakoztak magánemberként és csodálatos őszi/téli dekorációkkal színesítették a portáikat, közösségi tereiket.
Zöldítjük Budajenőt!
Felvettem a kapcsolatot a Pilisi Parkerdővel és az év elején tartottunk egy bejárást a Szőlődombon. Hatalmas területről van szó, így csak ütemezetten tud megvalósulni a fásítás. Az utcákkal szeretnénk kezdeni az ültetést, ahol már szinte teljes a beépítettség. A Magtár és környékén, illetve a pincesor és a Jeine udvarház előtti közterületen szárazságtűrő növényeket szeretnénk ültetni.
Újszülöttek támogatása
2025-ben szeretném megteremteni az újszülöttek köszöntésének rendszerét. A fásítási projekt keretében „Fából lesz az erdő” elnevezéssel minden budajenői újszülött családja részére felajánlunk egy fát. Ezen felül szeretnénk egy kis ajándékcsomaggal is kedveskedni a megszületett gyermekeknek. A kisgyermekes (1 éves korig) anyukáknak pedig egy új programot szeretnénk a figyelmükbe ajánlani: januártól minden csütörtökön délelőtt „baba-bűvölő” zenés, interaktív foglalkoztatás indul a Hagyományőrzők Házában.
Egészségügy
2025 januárjától Budajenőn is elérhető Dr. Moré Katalin betegei számára vérvételi lehetőség az orvosi rendelőben. Kéthetente szerdán reggel előzetes bejelentkezés alapján várja a doktornő a 14 éves korukat már betöltött pácienseket. A vérvétel díja 2000,- forint, melyet a helyszínen készpénzben kell megfizetni.
A teljesség igénye nélkül igyekeztem ismertetni Önökkel az elmúlt 3 hónap eredményeit. Egy újságcikkben nem visszaadható mind az a munka, ami ezek mögött az intézkedések mögött van. Ezúton is szeretném megköszönni a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat dolgozóinak a fáradhatatlan, alázatos munkát, amit a mindennapokban tanúsítanak. A képviselőtestület is mindent megtett és megtesz azért, hogy Budajenő működése a lehető legjobb legyen. Büszke vagyok rá, hogy ilyen embereket, ilyen csapatot és ilyen falut vezethetek!